Kiemelt hírTrend

Accor: Töretlen növekedés és bizalom

A szállodaipari óriás stabil növekedést ért el 2025 harmadik negyedévében. Közben új részvény-visszavásárlási programot indít és fontolóra veszi lifestyle portfóliója, az Ennismore tőzsdei bevezetését.

A világ egyik vezető szállodalánca, az Accor újabb erős negyedévet zárt. A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére emelte 2025-ös eredményvárakozásait. A csoport a harmadik negyedévben 1,369 milliárd euró árbevételt ért el. Ez az előző évhez képest 0,1%-os növekedést jelent állandó árfolyamon.

Növekvő bizalom, új részvény-visszavásárlási program

A vállalat vezetője, Sébastien Bazin, elmondta, hogy az Accor márkaereje és földrajzi sokszínűsége lehetővé tette a cég lendületének megőrzését. Mindez a vegyes gazdasági kilátásokkal szemben is. Ide tartoztak a költségvédelmi intézkedések, melyeknek köszönhetően az Accor emelte az éves EBITDA-növekedési célját. Erre 11–12%-ra emelte, a korábbi 9–10%-os sávnál magasabbra.
A vállalat ezzel párhuzamosan bejelentette egy 100 millió euró értékű részvény-visszavásárlási program elindítását a negyedik negyedévben. Ez jól tükrözi a menedzsment bizalmát a csoport pénzügyi stabilitásában.

Stabil teljesítmény a vegyes regionális környezetben

A harmadik negyedévben az Accor 77 új hotelt nyitott, több mint 11 ezer szobával. Így a hálózat éves szinten 2,5%-kal bővült. Szeptember végére a portfólió 5760 hotelből és 860 ezer szobából állt. Közben a fejlesztési pipeline több mint 250 ezer szobát tartalmaz.

A teljesítménymutatók szerint a Premium, Midscale & Economy szegmens RevPAR-ja (egy elérhető szobára jutó bevétel) 1,1%-kal csökkent. Ez főként az árak mérséklődése miatt volt, ugyanakkor a foglaltság enyhén emelkedett.
A Luxury & Lifestyle divízió ezzel szemben 5%-os RevPAR-növekedést ért el. A növekedést kétharmad részben az árak emelkedése és harmad részben a magasabb kihasználtság hajtotta.

Regionális trendek: Brazília és a Közel-Kelet húzza a növekedést

A közép-keleti, afrikai és ázsiai piacok 2,7%-os RevPAR-növekedést mutattak. Ezt főként Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek erős szezonja támogatta. A brazil piac kiemelkedően teljesített, 7,1%-os RevPAR-emelkedéssel. Ezt az üzleti utazások iránti tartós kereslet hajtotta.
Európában a nyári olimpiai játékok miatti magas bázis okozott visszaesést. Franciaországban és Németországban enyhe csökkenés volt tapasztalható. Az Egyesült Királyságban a rendezvényturizmus erősítette a számokat.

Az Ennismore tőzsdére léphet

A vállalat igazgatótanácsa jóváhagyta az Ennismore lifestyle portfólió esetleges tőzsdei bevezetésének előkészítését. A 192 szállodát és több mint 500 éttermet és bárt működtető divízió 2024-ben 17,6%-os hálózatbővülést és 170 millió eurós EBITDA-t ért el.
Az Accor jelezte, hogy a tranzakció esetén is megtartaná többségi tulajdonát. Ugyanakkor nagyobb pénzügyi rugalmasságot biztosítana a divízió további fejlődéséhez.

Előretekintés az Accornál

Az Accor 2025-re 3–4%-os RevPAR-növekedést és 3,5%-os hálózatbővülést vár. A cégvezetés hangsúlyozta: a vállalat továbbra is a fegyelmezett működésre, a költséghatékonyságra és a részvényesi értékteremtésre koncentrál. Eközben új növekedési lehetőségeket keres a nemzetközi piacokon.

Forrás: Accor https://press.accor.com/third-quarter-2025-solid-activity-in-an-evolving-environnement-recurring-ebitda-guidance-upgraded?lang=eng

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük